Hatékony és használható tudás

Online megoldás, hétköznapkra, nyelvvizsgához

Dalnoki László Online angol tanár

A tanulóim tényleg megszeretik a nyelvtanulást.
Minden tanulóval egyénileg, az ő szintjének megfelelően, és a képességeit figyelembe véve foglalkozom. Felmérem a tanulók tudását, és megnézem azt, hogy milyen célokat akarnak elérni, egyáltalán miért szeretnék tanulni az angol nyelvet. Így együtt, egy csapatként csináljuk végig az órákat, abból a célból, amit a tanuló is megfogalmazott, hogy elérjük pontosan azt az eredményt, amit elvár magától. Egy idő után érzik, hogy jól tudják használni az angol nyelvet és egyre lelkesebbek.

Van, akinek a konkrét célja, hogy nyelvvizsgát tegyen. Eddig kb. 350-400 fő nyelvvizsgázott le a kezem alatt. Nálam, aki meg akar tanulni angolul beszélni, az tényleg megtanul az általa kitűzött szinten jól beszélni.

Dalnoki László

ANGOLUL MOST TULAJDONOS, ALAPÍTÓ

Ezt mondták rólam a tanulóim

 

Ő, egyaltalán nem szokványos nyelvtanár. Vidám, jó humorú, laza ennek ellenére következetes, előremutató, tervezett és tárgyilagos.

Egyedi, mégis végtelen egyszerű módszere által az angol tanulás élvezetes, hiszen a haladás érzése hamar nagyobb önbizalmat ad. Az esetleges idegen nyelvvel kapcsolatos gátlásaid feloldásában igazán profi. Minden tudásával segít céljaid elérésében, de ehhez te is kellesz.

Tanulj vele!

Megéri!

Kőnigné Rígler Szilvia 2019-07-05


 

Tóth Tamás fűtőfólia cégvezetője www.futofolia.hu

Üzleti életben elengedhetetlen az angol tudás. Évek óta kerestem megfelelő tanulási ehetőségeket, de valamiért egyik sem vált be. Idén nagy szerencsémre összetalálkoztam Lászlóval, akinek egyedi tanulási módszere felkeltette érdeklődésemet. Most azt érzem, hogy napról napra jobban elsajátítóm készség szinten ez a nyelvet, és magabiztosan tudom használni szituációkban.

Intelligens fűtőfólia – 3. generációs fűtőfilm – új-modern-gazdaságoshttps://www.futofolia.hu


 

Hi! Lotz Cecília vagyok, rendőr.

Hivatásomból kifolyólag is szerettem volna megtanulni angolul. Kis idő elteltével rátaláltam Lacira.

Véleményem szerint Laci hivatásának érzi az oktatást. Megbízható, közvetlen, barátságos, jó humorérzékkel rendelkező mindezek mellett nagyon rugalmas tanár, és kellemes beszélgető társ is.

Akár online, akár az otthonában vagy legyen bárhol megoldja, hogy tanítani tudjon.

Szeretem az óráit, mert kellemesen telnek hiszen lazán nem görcsösen tanulunk.

Megkapok tőle minden támogatást, bíztatást ami egy ‘diáknak’ kell és szükséges.

Laci óráit CSAK ajánlani tudom minden angolul tanulni vágyónak!

By: Ceci


 

A leendőbeli munkám elengedhetetlen kelléke a magas szintű angol nyelvtudás. Immáron kisebb nagyobb kihagyásokkal 3. éve járok Lacihoz, és számomra még mindig az ő tanítási módszere bizonyul a leghatékonyabbnak. Egyedi tanítási módszerének köszönhetően az órák lazán és jó hangulatban telnek el így nem érzem tehernek a tanulást, így biztos ütemben tudunk haladni a tananyagban. Aki nem a begyöpösödött 70-es éveket idéző oktatás híve, annak csak ajánlani tudom a szolgáltatásait.

Bence, pilóta-növendék


 

Niki vagyok, 28 éves. A diplomámhoz (5 éve záró vizsgáztam) kellene egy szakmai közép vagy felsőfokú nyelvvizsga. Sokáig halogattam a dolgot, mert sosem volt az erősségem az idegen nyelv, így nagyon nehéz volt nekiállnom.

Az iskolában (általános-, közép- és főiskolán is) az elvárás az volt, hogy magold be a szavakat és a szövegeket… Ezzel nem értettem egyet.

Laci megváltoztatta a véleményem az angolról. Megmutatta, hogy máshogy is lehet tanulni, nem csak magolással.

Ajánlom Őt, mert mindig jókedvű és humoros, ezáltal élvezet vele a tanulás. Mióta hozzá járok, folyamatosan motivál, csak pozitív dolgokat hallok tőle, így egyszer sem ment el a kedvem a tanulástól, a lelkesedésem fenntartja. Nagyon türelmes és jó az alkalmazkodó készsége.

Az órák érdekesek és spontánok, figyelembe veszi az igényeimet. Minden nyelvi készséget gyakorlunk folyamatosan, rendszeresen, így az órák változatosak és nem hagyja, hogy feledésbe merüljenek a fontos dolgok.

Az önbizalmamon nagyon sokat erősített. (Amikor elkezdtem Lacival tanulni, megszólalni sem mertem angolul.) Ha jól teljesítek órán, mindig megdicsér. Őszintén elmondja a véleményét mindig, ha kritika, akkor is, ami nagyon fontos a számomra. A hibáim mindig építő jelleggel javítja.

Sosem magoltat, mindig a szavak használatát és gyakorlását erősíti, a fejlődésem az ő célja is. Folyamatosan nyomon követi, hogy valóban tanulok-e vagy sem, hogy mik az erősségeim/gyengeségeim.


 

„Korábban tanultam angolul, aztán évekig nem használtam a nyelvet. Most olyan környezetben vagyok, ahol angolul beszélek, mert külföldön élek. De elég kicsi a szókincsem és nehézségeim vannak a mondatszerkezettel és a kiejtésekkel, vagyis a hallott szöveg megértésével és a nyelv beszélésével. Nekem azért jó a Lacival tanulni az angolt, mert sokat beszélünk, használjuk a szavakat a beszédben, valamint szavakat tanulunk és a mondatszerkezeteket szépen rakjuk össze egy nagyon jó grádiensen, vagyis lépésekben. Tehát pont azokat kaptam meg az órákból, amiket szerettem volna. Köszönöm! „

Bíró Andrea